A mai város területén valószínűsíthető, hogy már a XVIII. század végén megjelentek a zsidók. Kezdetben nem lakhattak az örmény városban, csak a környező falvakban, illetve város egyik kívülálló negyedében, a Kandiában, a ma börtönként üzemelő Martinuzzi vár mellett. A városba alig az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc után költözhettek.
Egy 1811-ben kelt okmányból kiderült, hogy a mai város egyik negyedében, a Kandiában a zsidók száma elszaporodott ezért a városi tanács Czetz Bogdánt és Jakabffi Kristófot bízta meg arra, hogy kivizsgálják a városrész bírái által tett jelentés valóságát. Az említett okmány a következőket tartalmazta:
„Közöttünk (a Kandiában) a zsidóknak száma szaporodott és napról-napra szaporodik, a mely mind a városnak, mind pedig a Kandiának felettébb nagy romlására szolgál, mivel drágaságot csinálnak, minden articulusnak árát felhágtatják. Így következnek pedig rendszerint: Egy lakik a serháznál, aki a pálinkát árulja, más, aki a pálinkát főzi, egy jött N.-Váradról, ennek felesége és két gyermeke van; 4-dik Berlin nevezetű, aki az oláh templom mellett lakik; az ötödik a professor, akinek keze alatt 8 zsidó gyermek tanul. . . Engedetlenséggel és praevaricatiokkal is vádolják őket, a bor és pálinka árulásnál hamis mértékkel élnek, melyért, ha intik őket, szitkozódnak, káromkodnak és készek a veszekedésre.“ Ezért a közgyűlés elhatározta, hogy „csak az árendába kivett malomhoz és serházhoz tartozó személyek maradjanak itt – a serháznál elég alkalmatosság lévén ottan való lakhatásokra, az árendának ideje kiteléséig. Ezeken kiviül pedig ahányán vannak, mindnyájan 8 napok alatt a Kandiából, minden hozzájok tartozandókkal együtt költözzenek el.“[1]
SZONGOTH KRISTÓF: Szamosújvár Szabad Királyi Város monográfiája 1700-1900, Auróra nyomda, Szamosújvár, 1902, 112. o.
A tanács 1811-es határozata következtében a zsidó lakosság száma annyira megcsappant, hogy az 1860-as években csak két zsidó családot (Herrman és Schönfeld) tartottak számon. Létszámuk azonban négy évtized alatt megnőtt, a XIX. és XX. századok fordulóján már ötven család lakott Szamosújváron.
A zsidók számának növekedése következtében az 1870-es években a városi tanácstól telket kaptak, a város keleti oldalán, az Epreskertben, a református temető mellett, azzal, céllal, hogy temetőt hozzanak létre. A XIX. század második felében, a temető mellett a zsidó közösségnek imaháza, saktere (sajchet – rituális mészáros) és rituális fürdő helysége is volt.
A közösség első imahelye, a Belső-Mező utcában (ma Crișan utca) volt, melynek helyére 1902-ben felépült a ma is látható ortodox zsinagóga.
A közösség első főrabbija Ytzhak Yosef ha-Kohen volt, aki 1880-ban vette át ezt a tisztséget. 1920-as halálakor a tisztséget átvette Éliás Shlomo Ábrahám, aki 1930-ig volt főrabbi, amikor Éliás Jákob Sámuel következett, aki 1944 májusáig vezette a közösség vallásos életét, amikor gettósították és deportálták őket.
A szamosújvári zsidók létszáma a XX. század második évtizedében hírtelen megnőtt, amikor több zsidó család költözött be a környező falvakból. 1916-ban még a törökök által megszállt Palesztinából is költöztek be a városba, Auerbach Samson az egyik példa erre[2].
A szamosújvári zsidók főként kereskedelemmel foglalkoztak, de akadt közötük szép számmal gyártulajdonos, illetve bankár is. A szamosújvári és környékbeli gyárak tulajdonosai mind zsidók voltak. A város legnagyobb gyártulajdonosa Feldmann Dov Jákob volt, aki magának tudhatta a szeszgyárat, a tégla és cserépgyárat. Fiai a Feldmann családnevet Semlyénre változtatták, ők alapították a szamosújvári Kereskedelmi Bankot. Egy másik szamosújvári kereskedő Godel Izsó, az ő tulajdonában volt a város első benzinkútja és autóalkatrész kereskedése[3]. Teleki Samu volt a település első modern pékségének a tulajdonosa[4]. Ő látta el kenyérrel és pékárúal a város összes boltját is[5].
A közösség növekedése változásokat hozott ennek életében is, ugyanis különböző intézmények jöttek létre azzal a céllal, hogy szabályozzák vagy megkönnyítsék tagjainak vallásos valamint kulturális életét.
1922-ben iskolát alapítottak, az elemi iskolások a héderben, a nagyobbak pedig a Talmud-Tóra iskolában tanulták a hébert, a jiddist valamint megismerkedtek a zsidó vallás alapjaival és előírásaival.
Három ével később, 1925-ben felavatják a város első mikváját (rituális közfürdő), a mindegy 1037 lelket számláló közösség számára.
1927 novemberében a városi tanács döntésének következtében a közösség megkapja a közfürdő előtti teret azzal a céllal, hogy bekerítsék, és közösségi kertet létesítsenek.[6]
[1] SZONGOTH KRISTÓF: Szamosújvár Szabad Királyi Város monográfiája 1700-1900, Auróra nyomda, Szamosújvár, 1902, 112. o.
[2] BÁR-ON (DEUTSCH) MICHÁÉL: Szamosújvár, Iklód és környéke mártírjainak emlékére, Izsák Efráim és Fia nyomdája, Jaffa, 1971, 17. o.
[3] Uo.,21. o.
[4] Uo.,24. o.
[5] ANDREEA GIȚĂ: Destinul unui evreu înstărit din Gherla, https://acum.tv/articol/32471/, (2018. július 14)
[6] VÁROSI LEVÉLTÁR: 1927. november 24-én kiadott dokumentum
Az alábbi linkre kattintva elolvashatja A cionizmus Szamosújváron című cikket:
https://tortenelmimagazin.com/2021/02/06/a-cionizmus-szamosujvaron/
Iskolai Történelmi Magazin 