Szamosújvári ortodox zsinagóga /
saját archív 2013

1919-ben létrejön a Kolozsváron működő Zsidó Nemzeti Mozgalom Helyicsoportja. A szervezet szamosújvári alapítói Braun Sándor, Fischer Albert Fenyvesi Jakab, Gottlieb Ferenc, Herskovits Adolf, Herskovits Izidor, Klein Mór, dr. Köves Sándor, Kun Andor, Leuchter Ferenc, Mikes Hermann, Nasch Béla, Rosewasser Jenő, Salamon Dezső, dr. Weisz Izsó, valamint Waldmann Benjámin voltak. A helyicsoport célkitűzése a zsidó kultúra és történelem ismertetése volt.

A Helyicsoport munkájának köszönhetően, cionista előadók gyakran jártak a városban, azzal a céllal, hogy felébresszék a zsidó öntudatot.

1923-ban Vajda János, első éves orvostanhallgató, a kolozsvári egyetemi Barisszia tagja Szamosújváron is megalapította a Barissziát[1].

A Barissziával egy időben, a XX. század 20-as éveiben létrejön az Aviva (Női ifjúsági szervezet), helyi szervezete is, amelynek tagjai a szamosújvári zsidó lányok közül kerültek ki.

Annak ellenére, hogy a Barisszia és az Aviva külön szervezetek voltak, célkitűzésük mindkettőnek ugyanaz, a zsidó kultúra elsajátítása, pénzgyűjtés a Zsidó Nemzeti Alapokért szervezet számára.

A héder – zsidó elemi iskola – egykori épület/saját archív

A két egyesület tagjai időnként kulturális programot szervezetek a város művelődési otthonában, azzal a céllal, hogy színessé tegyék a közösség kulturális életét és, hogy anyagi támogatást szerezzen a Keren Kájemet Lejiszráel (Zsidó Nemzeti Alapokért) számára.

Mindezek mellett a Cionista Nők Világszövetsége (WIZO) helyi szervezete is létrejött, az 1920-as évek elején. A szervezet legaktívabb tagja, aki több éven keresztül vezette, Léb Régina volt, aki Kolozsváron született, de Szamosújvárra házasodott. Goldstein Adolf ügyvéd felesége volt.

A fentebb említett Barissziának volt utánpótlás szervezete is, az Ifjú Barisszia, melynek tagjai a diákok voltak. Tevékenységei főleg a sportra szűkültek, de fontos volt, hogy összekovácsolja a gyerekeket és együtt töltsék el szabadidőjüket.

A 1920-1930-as években a zsidó közösségnek volt egy futball csapata is, a Szamosújvári Cion, melyet azok a fiatal sportolok alapítottak, akiket nem vettek fel a város egyetlen labdarúgó klubjába, a Szamosújvári Spártába. Mivel a futballpályát nem használhatták, a kaszárnyarétet használták labdarúgásra. Ebből a csapatból nőtte ki magát az Ifjú Barisszia, amit 1927-ben alapítottak Vajda Bandi és Klein Jenő[2]. Az Ifjú Bariszia működését a nagy Bariszia felügyelte.

Az 1920-as évek végén, Szamosújváron is egyre nagyobb népszerűségre tett szert a Zeev Jabotinski, odesszai születésű zsidó politikus által alapított revizionista-cionizmus, mely egészséges fiatalokat akart nevelni, azzal a céllal, hogy ha kell akár fegyverrel szerezze vissza népe számára zsidó államot, melynek megalapítását hirdette.

A revizionista-cionista eszmék egyik szamosújvári támogatója a miskolci születésű, de Szamosújváron lakó dr. Frenkel Ferenc volt, aki 1926-ban megalapította az Ifjú Makkabea Egyesületet, melynek díszelnöke Kohn Andor volt. Az egyesület tagjai 13-16 éves fiatalok voltak, legfontosabb programpontjuk a hetente 3-4 alkalommal szervezett edzés volt. Az edzésterv része volt a szabadtéri torna, úszás a Kis-Szamosban. Télen pedig az úszást felváltotta a korcsolyázás.


[1] A Barisszia, egy 1920-1930-as években működő ifjúsági cionista egyesület, a Hitachdut Hanoar Hungaria férfi tagozata volt

[2] BÁR-ON (DEUTSCH) MICHÁÉL: Szamosújvár, Iklód és környéke mártírjainak emlékére, Izsák Efráim és Fia nyomdája, Jaffa, 1971, 58. o